Vasas Erika
táncművész, koreográfus,
a VASAS MŰVEK alapítója
Vasas Erika elismert és aktív tagja a nemzetközi és hazai táncéletnek. Több, mint tíz esztendőn át tevékenykedett táncművészként, próbavezetőként és koreográfus asszisztensként a világszerte ismert FrenÁK társulatban.
Tanulmányait a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában és a Magyar Táncművészeti Egyetemen végezte, ahol magas szinteken, kiváló mesterektől tanulhatta a klasszikus balett, kortárs tánc és színészmesterség műfaját. Pályakezdőként Földi Béla támogatásával a Budapest Táncszínháznál töltötte szakmai gyakorlatát. 2014-ben megismerkedett a cirkuszművészet világával is a Recirquel Újcirkusz Társulat jóvoltából. A társulat vendégművészeként, a tánc mellett komikusként és légi karikán is láthattuk.
Önálló alkotói munkája a VASAS MŰVEK nevet viseli, melynek következő előadása az NKA által támogatott Zárt ajtók című produkció, mely a Nemzeti Tàncszínházban látható június 11-én.